Az elmúlt 3 évben településünkön nagy sikert arattak az ingyenes nyári napközis táborok.
Alapítványunk pályázatot adott be a táborok étkezéseinek és a szükséges eszközök finanszírozására, hogy ez ismét megvalósulhasson. A pályázatunk elnyerte a Zagyvaság Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület által meghirdetett támogatást.
Ezáltal az idei évben az Önkormányzat, az egri Bródy Sándor Könyvtár és az alapítványunk támogatásával 3 héten keresztül táboroztattunk gyerekeket 6-12 év között a művelődési házban.
Rengeteg színes program, élmény részesei lehettek a gyerekek ezeken a napokon. Hagyományőrzés keretein belül volt itt népviseleti, méhészeti, vadászati és pékség bemutató, ellátogattunk településünk két templomába is. A tájházban elkészítettük és megkóstoltuk a kemencében sült pogácsát és kenyérlángost. Sokmindent megtudhattunk iskolánk épületéről. Minden nap kreatívkodtunk, és a mozgásos játékokból sem volt hiány. A napi háromszori étkezés mellett megtalálható volt a menüben a gyümölcs is.
A három tábor nagy összefogás eredményeként jöhetett létre. A Szervezők mellett köszönettel tartozunk azoknak a résztvevőknek, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ilyen klassz programsorozat állt össze a gyerekeknek!
– Többek között a Hatvani Egészségfejlesztési Iroda (EFI) kollégáinak az egészségünkkel kapcsolatos előadásokat, a csoportos játékokat, hogy elhozták és bemutatták nekünk Kéket, a terápiás kutyust.
– Berta Marcellnak és Berta Jánosnak a méheszi bemutatót és a mézkóstolót.
– Samu Alfonznak és Ella néninek a pékség bemutatását, a tészta készítést és a kiflikóstolást.
– Horváthné Ildikónak a sportfoglalkozásokat (jógaórák, labdajátékok).
– Czene Attilának és Czene Gábornak a vadászati és az íjász bemutatót, hogy lehetőséget adtak a lövészet kipróbálására.
– Kajtorné Zsóka néninek a kreatív foglalkozást.
– Az iskolánk történetének bemutatását Egyed Zitának.
– A Rubik kockáról tartott bemutatót Bálint Miklósnak.
– A tájház bemutatásában nyújtott segítségét Vladár Sándornak.
– A Herédi Népdalkör 3 tagjának kántornőnek, Erzsikének, Piroska néninek és Margit néninek a népviselet bemutatását és a népdaltanítást.
– Az egri Bródy Sándor Könyvtár kollégáinak a csoportos foglalkozást.
– Miklós Zalán atyának a templomunk bemutatását és a csoportos foglalkozást.
– Végül, de nem utolsó sorban köszönjük az önkéntes felnőttek és gyermekek munkáját, akik a táborok alatt segítettek a napi munkák elvégzésében, a gyerekek felügyeletében.
![](https://higya.hu/wp-content/uploads/2023/12/356090510_799801121761783_4798257216906198497_n-1024x768.jpg)
![](https://higya.hu/wp-content/uploads/2023/12/361624332_2833362940139921_6610605538714901155_n-1024x768.jpg)
![](https://higya.hu/wp-content/uploads/2023/12/361627615_2834169973392551_1761219266604163020_n-1024x768.jpg)
![](https://higya.hu/wp-content/uploads/2023/12/359825710_2834170290059186_5990681598672414324_n-1024x768.jpg)
![](https://higya.hu/wp-content/uploads/2023/12/361903681_810542617354300_6348341634507240134_n-1024x768.jpg)
![](https://higya.hu/wp-content/uploads/2023/12/361880574_810542637354298_5858050844681975177_n-1024x768.jpg)
![](https://higya.hu/wp-content/uploads/2023/12/362290563_811465437262018_4085522809035339765_n-1-1024x768.jpg)
![](https://higya.hu/wp-content/uploads/2023/12/357569573_6383291881717227_8177790278591219581_n-1-1024x768.jpg)
![](https://higya.hu/wp-content/uploads/2023/12/357713822_6383293771717038_824095242909242292_n-768x1024.jpg)
![](https://higya.hu/wp-content/uploads/2023/12/347397141_6386449028068179_2540926739882618720_n-1024x768.jpg)
![](https://higya.hu/wp-content/uploads/2023/12/347449104_6386449578068124_3740812068485648035_n-1024x768.jpg)
![](https://higya.hu/wp-content/uploads/2023/12/347412426_6386450821401333_1600479726302874875_n-1-1024x768.jpg)
![](https://higya.hu/wp-content/uploads/2023/12/347434217_6386451881401227_8797949546748874075_n-1-1024x768.jpg)
![](https://higya.hu/wp-content/uploads/2023/12/358151695_6389621311084284_8865837920432236236_n-1024x768.jpg)
![](https://higya.hu/wp-content/uploads/2023/12/348592613_6392819040764511_1940723473298207048_n-1024x768.jpg)
![](https://higya.hu/wp-content/uploads/2023/12/347424781_6392819457431136_8549866517970097795_n-1024x768.jpg)
![](https://higya.hu/wp-content/uploads/2023/12/347428404_6396862313693517_9145544415001335605_n-1-1024x768.jpg)
![](https://higya.hu/wp-content/uploads/2023/12/347431119_6396862880360127_2738629043324746411_n-1024x768.jpg)
![](https://higya.hu/wp-content/uploads/2023/12/356644605_797564111985484_7325057363100870881_n-1024x768.jpg)
![](https://higya.hu/wp-content/uploads/2023/12/356620039_797561441985751_7245951166128795038_n-1024x768.jpg)
![](https://higya.hu/wp-content/uploads/2023/12/356387389_797564208652141_1372080515272435263_n-1024x768.jpg)
![](https://higya.hu/wp-content/uploads/2023/12/354588866_797562795318949_6882868484380925149_n-1024x768.jpg)
![](https://higya.hu/wp-content/uploads/2023/12/356802059_798077348600827_2749062866270478419_n-1024x768.jpg)
![](https://higya.hu/wp-content/uploads/2023/12/356993477_798728898535672_5162411232248339517_n-1-768x1024.jpg)
![](https://higya.hu/wp-content/uploads/2023/12/356933170_798730598535502_2154394969579177200_n-1024x768.jpg)
![](https://higya.hu/wp-content/uploads/2023/12/357055194_799801271761768_431810676088625859_n-1024x768.jpg)